img1
img2
img3
img4

LIKE US!

VI. Hérincs Emléktorna sorsolás 1. nap (2010) férfi PDF Nyomtatás E-mail

VI. Hérincs Zsolt kosárlabda emlékkupa


Helyszín:    Celldömölk, Alsósági Sportcsarnoka

Játéknapok:
2010. március 27.

2010. április 3.

Lebonyolítás:
15 csapat 2 fordulóval.
Az 1. fordulóban három 4-es és egy 3-as csoportban körmérkőzéssel, 8 továbbjutó csapattal. A csoportokból a körmérkőzések során kialakult eredmény szerint az első két csapat jut tovább.
A 2. fordulóban a 8 továbbjutott csapatból két 4-es csoport körmérkőzést játszik.
Holtverseny esetén a helyezések sorrendjét a kosárlabda jelenleg is hatályban lévő (2008-as) versenyszabályainak megfelelően állapítja meg a VB, azaz elsősorban a holtversenyben álló csapatok egymás elleni eredménye (pontkülönbség) a döntő. Ha összpontszámuk és egymás elleni mérkőzéseik összesített eredménye egyaránt azonos, helyezésüket a csoportmérkőzések során elért eredményeik gólaránya dönti el, figyelembe véve a csoporton belül mindkét csapat által lejátszott összes mérkőzést. Amennyiben továbbra is holtverseny alakul ki, a FIBA versenyszabályainak megfelelően kell eljárni.
Egy játékos egyidejűleg csak egy csapatban szerepelhet.
Ha valamely csapat a sorsolás szerinti időponttól számított 5 percnél többet késik, azt a mérkőzést 20-0 arányban elvesztí. Amennyiben valamely csapat egyáltalán nem jelenik meg a tornán, az előzetesen befizetett nevezési díjat nem áll módunkban visszatéríteni.

Nevezési díj: 10.000 Ft
Játékidő:
2 x 10 perc futó órával, idő kérés nincs. Szoros eredmény esetén a 2. félidő utolsó 2 percét, valamint minden hosszabbítást „állóórával” mérjük. Továbbá mivel támadó idő mérésére nincs lehetőség, a játékvezetők hatáskörébe utaljuk annak eldöntését, hogy a támdó csapat „időthúz-e”. Ez esetben játékvezetőnek joga van bemondani, hogy 10 mp múlva támadócsapat elveszti a labdát.
Döntetlen esetén 1x3 perc hosszabítás. Időkérés csak a döntőben van!!!
A döntő 2x15 perc.

Díjazás:
I. helyezett kupa,
I-III. helyezett oklevél

Program:
2010. március 27. szombat
Ssz. Csop. Időpont Program
1. A 8:00 Zalka - Kétbalkéz
2. A 8:28 Balatonfűző - Hegyfalu
3. A 8:56 Zalka - Balatonfűző
4. A 9:24 Kétbalkéz - Hegyfalu
5. A 9:52 Balatonfűző - Kétbalkéz
6. A 10:20 Hegyfalu - Zalka
7. B 10:48 Valaki hazudik - Hasakk
8. B 11:16 MOGAAC - Valaki hazudik
9. B 11:44 Hasakk - MOGAAC
10. C 12:12 SAKK - Jóbarátok
11. C 12:40 Bük II. - Kosársuli Celldömölk
12. C 13:08 Bük II. - SAKK
13. C 13:36 Kosársuli Celldömölk - Jóbarátok
14. C 14:04 SAKK - Kosársuli Celldömölk
15. C 14:32 Jóbarátok - Bük II.
16. D 15:00 Cellball - Szentgotthárd
17. D 15:28 Szentgotthárd - Game Over
18. D 15:56 Cellball - Bük I.
19. D 16:24 Bük I. - Szentgotthárd
20. D 16:52 Game Over - Cellball
21. D 17:20 Bük I. - Game Over

Megjegyzés: Bármilyen kérdéssel keresse Zámbó Ferencet a 06 30 416 5100-ás vagy Gaál Pétert a 06 20 579 2270-es telefon-számon.